Kéz- és lábápolás

 

A kéz és a láb ápoltsága kultúránk mércéje is egyben. Az ANIROD Szépészeti stúdióban teljes kéz- és lábápolási szolgáltatásokat vehet igénybe, melyek után felfrissült, szép, egészséges és ápolt lesz keze és lába. A bőrkeményedéseket óvatosan eltávolítjuk, a körmöket formára reszeljük, majd igény szerint lakkozással, díszítéssel látjuk el.


A fejlődő technikának hála olyan specialitásokkal is szolgálhatunk, mint a fájdalommentes gépi pedikűr, mely dentál-technikával és minimális rezgéssel működik, vagy a lávakő masszázs, illetve műkörömépítőink is kifejezetten nagy felkészültséggel várják kedves vendégeinket.

KLASSZIKUS MANIKŰR

Manikűrözés során a kéz bőrét és a körmöket ápoljuk, varázsoljuk széppé.

 

Japán maniűr

A természetes köröm sok esetben nem csupán ápolást igényel, hanem táplálásra is szüksége van ahhoz, hogy a növekedése megfelelő legyen és ne repedezzen, töredezzen.

A japán manikűr Magyarországon 2003-tól igénybevető olyan körömápolási forma, ami korábban csak a japán arisztokraták számára volt elérhető. A japán manikűr során használt hatóanyagok mindenféle vegyi anyagtól mentesek.

A japán manikűr alkalmazása során a természetes körömlemez visszakapja ragyogó fényét és rendszeres használatával elősegíthetjük az egészséges körömnövekedést. A kezeléstől a természetes köröm színe élénkül, méhviasztól pedig erősödik a köröm. Mivel a hatóanyag a körömlemezbe épül, így a kapott fény tartós marad, nem kopik.

A kezelés menete
  1. Első kezelésnél a finoman felbolyhozzuk a körömfelületet, hogy a hatóanyag jobban behatolhasson a körömrétegekbe. Rendszeres kezelésnél a bolyhozást csak az első alkalommal kell a teljes körömfelületen elvégezni, a további kezeléseknél csak a frissen lenőtt körömrészt kell bolyhozni.
  2. A félszáraz méhviaszból egy keveset eloszlatunk a körmön, majd egy szarvasbőr polírozó segítségével bepolírozzuk az anyagot a körömfelületbe, amíg a köröm fényleni nem kezd.
  3. Következő lépésként a port kis mennyiségben a körmön eloszlatva a krémnél leírtakhoz hasonló módon polírozzuk be egy másik tömbpolírozóval.
  4. Törlőkendővel letisztítjuk körmökről a felesleges anyagot.
  5. bőrtípusnak megfelelő tápláló, hidratáló krémezés
  6. lakkozás, díszítés igény szerint
  7. vitaminos ápoló olaj alkalmazása

Műköröm

Milyen egy igazi nő? Stílusos, elegáns és nem utolsó sorban ápolt. Ahhoz, hogy egy nő vonzónak érezze magát, oda kell figyelnie külsejére, s a csinos alakon túl, nem szabad megfeledkeznünk az apró részletekről sem.

Kezeink ápoltsága különösen fontos, hiszen ez az egyik olyan testrészünk, amit öltözékünk sem takar el. Az ápolt körmök jó benyomást keltenek másokra, de sajnos keveseknek adatik meg, hogy erős, szép formájú, természetes körmük legyen.

Ebben az esetben jelenthet megoldást a műköröm.

 

Gél-lac - a tartós lakkozás

Forradalmian új tartós lakkozás, lakkzselé (Gel-lac) segítségével kézre és lábra egyaránt.
Saját körömre lakként, műkörömre zseléként használható. UV-lámpában 3-4 perc alatt azonnal szilárdra köt, karc-és kenődésmentesen. Akár 4 hétig tart!

 

Shellac

a XXI. század körömkozmetikuma


Minőségi hipoallergén Shellac UV zselélakk egyesíti a körömlakkozás egyszerűségét az UV zselé tartósságával, leoldható formában.

A Shellac a természetes körmök megerősítésére és a garantáltan minimum 14 napig tartós, magas fényű, sérülésmentes körömlakkozásért kifejlesztett körömkozmetikum.

A Shellac-kal a legtürelmetlenebb vendég is elégedett, hiszen azonnal szárad.


Úgy tökéletes, ahogy van - és 10 perc alatt leoldható, anélkül, hogy a köröm felszínét reszel­ni kellene.


Lakkozás, amely azonnal száraz, és sokkal tartósabb, mint a hagyományos körömlakkok.

Próbálja ki Ön is!

 

    GÉPI PEDIKŰR

    feet

     

    Első lépésként kiáztatjuk a lábakat melyhez bőrpuhitó puhító készítményt használunk. A bőr kihűlésének megakadályozására jó szolgálatot tesz a melegítő készülékben felmelegített törülközőa téli időszakban is. A bőrkeményedések eltávolításával folytatódik a kezelés, amit nedves technikás lábápoló készülékkel lehet leghatékonyabban elvégezni. A pedikűrtechnológia csúcsát jelentő készülék halk, minimális rezgéssel működik, a finom és jól adagolható vízpermet optimálisan hűti a munkaterületet, így a kezelés fájdalommentes és higiénikus. A vízpermet megköti a lecsiszolt bőrrészecskék szálló porát, így azt nem lélegezzük be. Könnyen cserélhető frézerekkel távolítjuk el az elhalt szarut, s végül krémezéssel fejezzük be a kezelést.

    A rendszeres pedikűr és a folyamatos otthoni ápolás elengedhetetlen feltétele a láb higiéniájának.

     

     

    Körömszabályozás - Spange

    A benőtt köröm nemcsak fájdalommal és gyulladással járhat, hanem fertőzések melegágya is lehet, és ráadásul nem szép látvány.
    A Spange kezelés ötlete a fogszabályzásból származik, R. Fraser skót fogtechnikus vezette be 1964-ben. Az Erlangeni Egyetem1979-ben alapított Orthonyxia Intézetében fejlesztették tovább.
    A szalonba érkező vendégeknél azonnal alkalmazható eljárás.
    A kezelés sem korhoz, sem nemhez, sem betegséghez nincs kötve. Úgy működik, mint a fogszabályzó. Sportolók, aktív munkát végzők is használják,mert a mozgásban senkit nem akadályoz. A lábkörmön szinte észrevehetetlen, nők esetében ékszerként strasszal lehet díszíteni!
    Kiválóan alkalmas a körömlemez szabályozására, mellyel a benőtt köröm tökéletesen és véglegesen kinöveszthető. Ez egy speciális műanyag pánt melyet a körömlemezre kell ragasztani.
    Kezelést megelőzően mindenképpen konzultációra van szükség a megfelelő szabályzó kiválasztásához.

    Időpont egyeztetés személyesen a Stúdióban 2000 Szentendre, Paprikabíró utca 13/A, vagy telefonon a +36-26-500-210    +36-30-237-6810 -es telefonszámokon.

    Pedikűr cukorbetegeknek

    A cukorbetegség egy anyag-csere betegség. Ez a leggyakoribb a világon. Sajnos a betegek száma rohamosan emelkedik, s ez hazánkban sincs másképp.
    Miért fontos, hogy rendszeresen ápoljuk a lábunkat szakember segítségével?
    A cukorbetegség során fokozott folyadékvesztés következik be, ezt nem csak folyadékkal kell, hogy pótoljuk, hanem a bőrünknek is meg kell adni a megfelelő hidratáló-tápláló anyagokat, melyeket masszázzsal juttatunk a felmelegített bőrbe, így több hatóanyag szívódik fel.
    A betegek ki vannak téve a fokozott fertőzéshajlamnak. A szövetek cukortartalma kezeletlen betegségben megnő, ez táptalajul szolgál baktériumoknak, gombáknak, miközben az immunrendszeri falósejtek funkciója károsodik, gyakoriak a gombás bőr- és nyálkahártya-fertőzések. A mi helységünket és eszközeinket többszörösen fertőtlenítjük minden vendég után.
    A lábak rendszeres vizsgálata, ellenőrzése kötelező.
    A körmöket szintén rendszeresen kell gondozni, amelyek a mozgáskorlátozottság miatt nehezen érhetőek el.
    Tanácsadás megfelelő lábbeli kiválasztásához.
    A cukorbetegek számára nem könnyű elkerülni a lábfejen kialakuló sebeket, mert az ő esetükben sokkal valószínűbb a tyúkszem, száraz bőr és az idegbántalom kialakulása. Ha ezek együttesen jelennek meg, növelhetik a fekélyek megjelenésének esélyét és fertőzéseket okozhatnak. Amellett, hogy nem érzik a lábfejüket, sok cukorbeteg látási problémákkal is küzd. Nem érzik, és nem is látják az apró sebeket, amíg azok súlyossá nem válnak.

    Az Anirod Szépészeti Stúdióban nagy figyelmet fektetünk a cukorbetegek lábápolására.  A pedikűrtechnológia csúcsát jelentő dentáltechnikás készülékünk halk, minimális rezgéssel működik, a finom és jól adagolható vízpermet optimálisan hűti a bőrét, így a kezelés fájdalommentes és higiénikus. A vízpermet megköti a lecsiszolt bőrrészecskék szálló porát és fertőtleníti a kezelt felületet.

    Pedikűr várandósoknak

    Egy kismamának nagyon fontos, hogy jól érezze magát a bőrében. Munkám során sok kismamánál tapasztaltam a harmadik trimeszter során, hogy lábaik már elnehezedtek, talpukon, sarkukon bizony már látszanak a plusz kilók által okozott bőrkeményedések, sarokrepedések. Gond szokott még lenni, hogy a leendő anyukák ebben a szakaszban már nem érik el kényelmesen a lábfejüket és a lábhátat, ezért szakemberhez fordulnak.

    Az Anirod Szépészeti Stúdióban szikementesen, gépi dental-technikás készülékkel szabadítjuk meg a kismamákat az idő során felszedett bőrkeményedésektől.  A pedikűrtechnológia csúcsát jelentő készülék halk, minimális rezgéssel működik. Fertőtlenítős vízpermettel hűti a lábat így a kezelés teljes mértékben fájdalommentes és higiénikus, ill. megköti a lecsiszolt bőrrészecskék szálló porát így nem lélegezzük be.  Az Anirod Szépészeti Stúdióban a kényelem is fő szempont, kezelőágyunk állítható, így önnek csak pihennie kell.

    Körömprotézis

    A mindennapi körömápolásnál is jelentkezhet az a probléma, hogy körmei érdesek vagy törékenyek. Ez akkor is előfordulhat, ha körmei nincsenek megfelelően levágva és ápolatlannak tűnnek. A behasadt természetes-, vagy műköröm okozta gondok könnyen kiküszöbölhetők a körömjavítással. 

    A körömprotézis olyan módszer, amely segítségével mesterséges kéz- és lábkörmöt készíthetünk. Josef Greppmayr (1901-1977) fejlesztette ki még a múlt század közepén és 1953-ban szabadalmaztatta. A módszer számos fejlődésen és finomításon ment keresztül, és mára talán a legsokoldalúbb és legkifinomultabb formája lett a körömpótlásnak.

    Használható számos körömprobléma kezelésére a krónikus körömsérülésektől az átmeneti deformációig.

    Gyakori jelek, amelyeknél a körömprotézis alkalmazható

     

    • Körömlemez elvesztése,
    • körömlemez letöredezése (onychorrexis),
    • körömrepedés (schzonychia),
    • megvastagodott köröm-deformáció (oncogriphosis),
    • egyéb elváltozások

     

     

    Paraffinos lábápolás

    Paraffinos ápolással kombináljuk lábápolásainkat. A kezelést a bőr radírozásával és ápolókrémmel való bemasszírozásával készítjük elő. Ezután a folyékony paraffinba mártjuk a kezelt végtagot, fóliát majd frottír kesztyűt vagy lábzsákot húzunk rá. 30 perc elteltével a kesztyűt, ill. a lábzsákot a megszilárdult paraffinnal együtt eltávolítjuk.

    Befejezésként vitaminokban gazdag avokádó olajat masszírozunk a bőrbe.


    A reflexológia története

    A reflexológia több ezer éves múltra tekint vissza, már az ókori Egyiptomban is alkalmazták.talp-reflexologia

    Néhány elméleti szakember úgy véli, a dél-amerikai inkák néhány reflexológiai módszert átadtak az észak-amerikai őslakosoknak. A cseroki nép tagjairól közismert, hogy a lábfej masszírozásával gyógyítanak, gyakran használnak kis fapálcikákat a reflexpontokon, ami felszabadítja az energia áramlását és helyreállítja a test egyensúlyát.

    A negyedik században egy Dr. Ko Hungnak nevezett kínai akupunktőr felfedezte, hogy segíti a gyógyítást és növeli a felszabaduló energiát, ha amellett, hogy az adott testrészbe behelyezi a tűket,

    hüvelykujjaival erősen megnyomja a páciens talpát.

    A reflexológiát néha még ma is olyan akupunktúrának tartják, amely nem használ tűket.

    A reflexológia frissít, erősíti az immunrendszert, szervezet öngyógyító mechanizmusait indítja be! Hatékonyan alkalmazható betegségek megelőzésében, orvosi kezelések kiegészítéseként, rehabilitáció során. Elősegíti más természetgyógyászati módszerek hatékonyságát. A talpreflexológia nemcsak azoknak ajánlott, akik valamilyen betegségben szenvednek, hanem azoknak is, akik fáradtak, kimerültek, kedvetlenek.

    Immunműködést befolyásoló masszázsprogram Célja: Az immunneuro-hormonális rendszerek harmonizálása

    Méregtelenítő masszázsprogram Célja: a sejtekben felhalmozott toxinok kiürítése, a külvilágból bekerült mérgek kiáramoltatása, a pangó nyirokfolyadék áramlásának beindítása.

    Harmonizáló masszázsprogram Célja: a szervezet összerendezett működésének biztosítása, az életenergiák kiegyenlítése, a test-lélek-szellem egyensúlyának megteremtése

    Relaxáló masszázsprogram

    Célja: pozitív pszichés változások megteremtése, stresszhatások megszüntetése, ellazulás, belső nyugalom biztosítása

     

    Ha fáj valamije, szeretné jobban érezni magát vagy egyszerűen csak tanácsot szeretne, keressen bizalommal!

    "Kedvünkre való ápolóval a betegség is rejt örömöket" (Illyés Gyula)

     

     

    You are here